Főoldal Leírás az infráról Típusok Megrendelés Képek Elérhetőség


 

Az infraszauna előnyei a hagyományos szaunával szemben.

Kevesebbet fogyaszt
Az egy-két személyes infrakabinok annyi áramot fogyasztanak, mint egy vasaló, míg a hagyományos kályhával fűtött szauna ennek a többszörösét. Nem kell az áramellátást átalakítania a nagy teljesítmény miatt, csak be kell dugni a konnektorba, és már működik is. Az infraszauna előfűtés nélkül is használható, ellentétben a finn szaunák fél-, egyórás melegedési idejével.

Kis helyen is elfér
Nem szükséges lakását átépítenie, nagyobbra cserélnie! A helytakarékos kabinnak biztosan talál helyet (csak 1 m2) lakásában a fürdőszobában, erkélyen, pincében, tetőtérben, vagy akár a szobában: az infraszauna különálló egységként bárhol elhelyezhető a szobában, esztétikus, illeszkedik a bútorokhoz, szinte észrevétlen.

Bármikor áthelyezhető, hordozható
Mivel az infrakabinok nincsenek a hagyományos szaunáknál megszokott módon „egybeépítve a lakással”, így költözéskor, vagy egyéb esetekben bármikor másik helyre szállíthatóak, áthelyezhetőek. (A kisebb kabinok akár szétszerelés nélkül is)

Hatékonyabb
A infra sugarak – gyógyító hatásuk mellett – a levegő közvetítése nélkül melegítik fel testünket. Az infrasugárzás hatására beinduló biológiai funkciók segítségével az izzadás mértéke a hagyományos szaunához képest a duplája is lehet és több káros anyag is távozik a szervezetből.

Alacsonyabb hőmérsékleten üzemel
Az infraszaunában a levegő hőmérséklete mindössze 45-55 °C, nincs magas páratartalom és gőz. Mindez azt jelenti, hogy az infraszauna nem terheli meg annyira a szervezetet, így sokkal szélesebb körben alkalmazható, akár napi rendszerességgel is